Árus

Már évek óta a piacon árult, mindig ugyan itt. Akkoriban, még gyermekként, hitte, hogy amit árul olyan különleges, hogy venni fogják az emberek tucat-számra. Hitte, hogy nem mindig itt hátul, szőnyeget terítve a földre fog ülni. Már látta előre: előbb asztalt bérel, aztán vesz hozzá ernyőt is, és később beköltözik egy olyan kis pavilonba, amit értékes portékájához méltón szépen ki fog festeni.

Aztán az emberek nem jöttek. Pedig eleinte állva, harsányan kiáltozva hívott mindenkit vásárolni. Majd rájött, ez gyermekies vonás. Állt, kezébe vette a kínálatot, és a közeli embereknek, célzatosan, a szemükbe nézve mondta: eladó, ezt vegye meg. Telt az idő, és bölcsebb lett: ha értékes az áru, nem kínálhatja kézből! Kis faládákat vett, és minden ládába csak egyet helyezett belőlük. Ha kínálta, elegánsan a dobozra vezette a figyelmet a kezével. Ekkor már, odajött egy-két ember, de csak kivették a dobozból, megfogdosták és visszatették. Szépen kezdte fényét veszteni mindenik. Kezdtek koszolódni a sok fogdosástól: árus és áruja egyaránt.

Már néha becsukja a dobozt, hogy védje, ami benne van. Ha kinyitja kis ládácskáit, le kell porolnia mindent. Már igen ritkán áll fel a figyelmet felhívni, és hangja sem oly harsány, mint régen:

„Tisztességet tessék, itt a becsület! Megbízhatóságot vegyenek!”

 

Megjelent: Minden nap ok (Vaoobook, 2012)