Kép

Halvány festmény, kezdő kezek első, bizonytalan ecsetvonása. Bátortalan színkezelés, a szürke szín áthatol mindenhol.

Félhomályban úszó, füstös, zsibongó kávéház, burokban lévő, fényárban ragyogó, csendbe burkolt asztalánál ül a pár. Szemsugaraik kifeszült találkozása árulkodik közös érzéseikről, egyet-nem-értéseikről, és vágyaikról. Kezük közeledése mély barátság kezdete és vége; lágy összetartozás, finom távol maradás jele.

Csak nézik egymást, csak egymáshoz-, magukról szólnak, a tömegből teljesen kivonódnak. Súgás, pír és nevetés játéka tölti ki terüket. Mikor a kéz enged, a szem követel még többet. Csókkal pecsételnek minden percet és mondatot.

Eleven festmény, a „Nyugat” szerelmeit idézve éled újjá száz év távolából. A nézés és vonzás ugyanaz, ugyanolyan füst, burok. Rohanó, folyton változó és megújuló világ változatlan szeglete.

A keret jelentéktelen, végzi a dolgát: egybefog és lezár.

Fehér falon, magányos festmény, el nem múló és be nem teljesedő szerelemről. Egy kép, mely kiállításra nem kerül, és feledésbe sosem merül.

Egy festmény a zsibongó kávéház fényárban úszó falán, füstbe burkolózva.