Vágyakozás

Egy kicsit már didergett ezen a kora tavaszi délutánon a fiúcska, mégsem mozdult a játékbolt kirakatától. Máskor is látott már itt szebbnél szebb játékokat, mindet megkapta, de ez! Igazán különleges! A legújabb sorozat-darab, a legcsillogóbb, a legkívánatosabb. Hogy ő szugerálta a csoda-autót, vagy az autó fényszórói tapadtak az ő szemére valami különleges mágnesességgel, nem tudom. De láttam, hogy nem mozdul, szemei szikrát szórnak a csillogó szuperjárgány felé.

Alig volt még 12 éves, de szinte mindenhez hozzájutott a saját erejéből. Nem volt zsebpénze, és nem vállalt ilyen idősen munkát sem. Ha az apján múlik, biztos nem kímélte volna. Ketten laktak egy fás színben évek óta, mióta az anyja meghalt. Az apja csak ivott, néha a fiút megverte, mikor részeg volt, azonban az apai szeretet mindig megszólalt benne, mikor kijózanodott. Naponta kért bocsánatot a fiától, és naponta berúgott, majd megint bocsánatot kért. Így ment ez pár éve.

Néha a tanárnő behívatta, és ezek után a napok után, meg a családi pótlék kézhezvételének napján különlegesen jól bánt a fiával, mert fontos volt neki ez az apa-fia kapcsolat. Játékot mégsem vett neki soha, túl drágának bizonyult mind.

Így a fiú a maga lábára kellett álljon, és megszerzett mindent, amire szüksége volt. A módszere nem volt más, mint a lekoszolás, rongálás. Bejárt a boltba, ahol szerencsére az apácáktól kapott ruháinak köszönhetően nem lógott ki kopottságával a sorból, így nem keltett feltűnést. Fogta a kiszemelt játékot, koszos kézzel fogdosta, és ha nem figyeltek a boltosnők, cigizni mentek a bolt elé, vagy más vevőkkel beszélgettek, ő fogta, és ráütött egyet áldozatára. Nem bánt 1-2 törést, pontosan tudta, hogy 1-2 nap után apja mellett is csorbát szenvedne a játék. Az „öreg” vagy rálép, vagy elhajítja. Így a kis kár, nem kár, lényeg, hogy az övé legyen.

Néha elég volt a dobozát megcincálni, máskor hosszabb műveletsort igényelt a dolog, több napig, esetleg akár hetekig be kellett járjon. Mivel akarni nagyon tudott, az időt nem érezte akadálynak, lényeg, hogy a végén hazavihesse.

Sokszor megesett, hogy a sérült csomagolású, vagy csak kissé karcos játékot először a bolt hátuljába vitték az eladók, és itt különböző kedvezményekkel árulták. Kéjesen várta ezeket a napokat, mert innentől az ő prédájává vált a játék, ha rosszabb esetben meg nem vette valami szerencsétlen, aki a leértékelt dolgokra utazott.

Az áru ára csökkent, és volt egy pont, ahol a bolt vezetője már szégyennek ítélte a sérüléseket, és kidobta hátul, a konténerbe.

Eljött az ő napja! Amikor kevesen jártak az utcán, hátra surrant, bemászott a konténerbe (milyen szerencse, hogy a tűzlétra mellett volt), és már nem volt az a hatalom, ami elvegye tőle a megérdemelt zsákmányt.

Ezért várta a napot, amikor a játék a kirakatból bekerül a polcra. Úgy érezte, erre most sokkal többet kellett várni a szokásosnál.

Egy reggelen, az iskola felé menet észrevette, már nincs a kirakatban. Kiverte a víz. Izgult, mert nem tudta, hogy valaki megvette elkényeztetett fiának, a sok drága játék mellé, vagy bekerült a boltba, mert új divat jött. Egész délelőtt ott járt az esze, szíve kalapált, mint egy randira készülő kamaszé, aki nem tudja, szerelme viszonzást talál-e. Nem hallotta a tanárokat, nem érdekelték a szünetben a lökdösődések, és még barátja társaságát sem kívánta. Csak kattogott az esze, történeteket gyártott, hol lehet az autó, és ki érinti meg. Vajon övé lesz-e?

Utolsó órán, ahogy kicsengettek, már rohant is, mindenkit félresöpörve. Még az sem vette észre, hogy matematika könyve kihullott a táskájából. Futott, izgalma különös hajtóerővé kovácsolódott a lábában. 

 

 ....

 

A teljes írás jelenleg szerkesztés/megjelenés alatt.