Amikor elfogadtam az első kézfogást tőled, napok kellettek az elhatározáshoz. Már te sem remélted.
Tudtad, hogy a helyzeted nem ígér nekem élethosszig tartó boldogságot, nem ígéri álmaim társ-kapcsolatát.
Ezerszer megrágtam magamban a szót, amivel tudattam veled, hogy közel engedlek.
Akartam a mérhetetlen magasságban töltött perceket, akartam már azzal a tudattal is, hogy véges, és kínzó, vergődő fájdalmat hoz.
Pontosan láttam és elfogadtam az árát: egy nem túl mély, nem túl széles folyón kell átfutnom, krokodilok között. A vég sejthető. Sosem jutok át a túlsó partra, ám előtte egyetlen lépésem sem lesz kín-mentes. Fájdalommal vérzek el a folyóban, talán nem is fogom látni, csak látni-vélem a túlpartot.
Ezt fogadtam én el.
…
A teljes írás jelenleg szerkesztés/megjelenés alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése