Emlékszel, milyen érzés volt? Bizalmam és Feléd való hitem minden egyes porcikáját birtokoltad. Olyan teljes volt ez, mint a legfrisseb sajt: harsogó teljesség, újdonatúj kegyelme az égnek.
Hogyan? Nem tudtad? Ezt Te okoztad, tiszta érzéseiddel, bátorságoddal, számítás nélküli tetteiddel. Majd amikor rájöttél, hogy a tiéd, peckesebb lett a járásod, magabiztosabb a hangod, és egyre többet követeltél.
Hogy nem kell ez a tisztaság, egy a fontos: kétoldalas legyen.
Hogy te teljeset kérsz, de nem adsz érte ennyit, csak amit úgy gondolod.
Hogy legyen elég a fele, a másik felét az egereknek adod.
Hogy te több sajtra vágysz, mert nagy és erős vagy...
És az voltál!, vitted, büszke róka sajtjaidat a hónod alatt, és elfeledted, így nem marad szabad kezed. Elfeledted, hogy ez nem is sajt...
És fogytán fogyott a bizalom, morzsolódott. Ez volt az ára, hogy többet akarsz.
Vártam, hogy beléd vetett hitem beteljesedik ismét, hiszen jó szíveden át látod: ez nem alattvalóság; ez türelem, szeretet-virágokkal díszítve.
Nem: mert neked jár; hanem: mert adom. Nem te lettél ettől több, hanem a bennem lévő erő nőtt, hogy minden morzsolódás ellenére hittem, és bíztam.
Ravasz róka, elgurult a sajt...
Tanulságos!
VálaszTörlés